Talán emlékeztek, nemrég vásároltam három virágzó orchideát. Kettő azóta elvirágzott és szépen növeszteni kezdték az új hajtásaikat, ez a dendrobium azonban azóta is pompázik.
A növényválasztásban a növény egészségén, gyökerei, hajtásai állapotán kívül ez esetben az is segített, hogy két új virágszár is növekedett éppen rajta. Azóta ezek kifejlődtek, már nyílnak a virágok rajta, sőt egy újabb kis virágszár is fejlődik egy másik száron.
A növény bal oldalán látszó szárból kinövő kis virágszár kb. 1 hónap múlva kezd majd virágozni.
A végére még egy érdekesség vele kapcsolatban. Sosem törekedtem szaporításra, bármennyire is szeretem őket, sem időm, sem helyem, sem felszereltségem nincsen arra, hogy ennyire belemerüljek az orchideatartásba. A tőosztás még hagyján, egyszerűen elvégezhető művelet és természetesen volt rá példa, hogy kisebb-nagyobb szerencsével végeztem ilyet, de a beporzás más téma. Maga a beporzás, majd az érett magok összegyűjtése nem tűnik kimondottan bonyolult feladatnak, de a magok csírázásra bírása elvileg már nem olyan egyszerű. Éppen ezért - bár utánaolvastam a módszernek -, nem is foglalkoztat a kérdés.
A két új virágszár egymás mellett fejlődtek ki. Már egy ideje nyílnak, ha ebben a tempóban folytatják, sokáig fognak még virágozni. :)
A nyár folyamán többször permeteztük a növényeket, a "vegyvédelmi munkákat" :) mindig szabad levegőn végezzük. Ez nálam elég körülményes munkafolyamat, ugyanis rendszerint az összes orchideát kihordom ilyenkor a teraszra, majd a nap végén vissza. A nyár vége felé kellemes meleg, lágyan fújdogáló szellő és a tuják körül lebzselő darazsak társaságában töltötték az időt kint a virágok. :)) Hogy a szél, a darazsak, a legyek vagy esetleg erre tévedő pillangó volt-e az oka, de az egyik virágom most így fest:
A bal oldali kép akkor készült, amikor megtettem a nagy felfedezést (10 napja), a jobb oldali tegnapi fotó.
Sejtésem szerint ez egy megtermékenyített virág, és a képek tanulsága szerint "valami készül odabent". Hogy lesz-e belőle valami, egyáltalán valóban egy megtermékenyített virág-e, azt nem tudom, de ha máskor nem, kb. fél év múlva kiderül. :))
14 megjegyzés:
Álomszép!! Micsoda öröm lehet egy-egy új hajtás, vagy bimbó ezekből a csodás különlegességekből. Van hozzá érzéked, ez látszik, nagyon ügyes vagy. Csak hozzál minél többet, jó? Öröm nézni is :-))
Nagyon szép,kíváncsi vagyok én is,hogy sikerült-e. Mivel fújjátok le egyébként és miért?
Gyönyörű színe van a "kicsikédnek"!:)
Irigykedem egy kicsit a sok szép virágodért:)
Yasmine, köszönöm, igyekszem. Most jön a "szezon", már lesem a virágszárakat - már amelyik hajlandó megmutatni magát. :)
Andi, tripsz ellen kezeltük néhányszor őket, néhánynál feltűntek és ilyenkor a biztonság kedvéért mindegyiket beszórjuk.
Csillagszemek :))), köszönöm! ;)
Nagyon Érdekes amit írtál. Kíváncsian várom a folytatást, főleg a beporzásról...:)
Szilvi, én is kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. ;)
Szeretném megkérdezni, hogy ez a dendrobium fajta mit igényel, gondolok itt a fényre, párára, hőmérsékletre, locsolásra? Ez egyébként sima dendrobium, ha lehet ezt így mondani :D, vagy dendrobium-phalaenopsis hibrid?
Jó a kérdés. :)) Elvileg ez egy dendrobium phalaenopsis. A d.phalae-k körül van némi elnevezési gubanc, de ez nem újdonság az orchideáknál, valami olyasmi volna a lényeg, hogy keverik a d.phalaenopsist a d.bigibbummal. Már vettem korábban d.phalae-t, annak totál más a szára, mint ennek a példánynak, ezért is nézelődtem én is egy kicsit utána a neten, amikor megvettem - persze sokkal okosabb nem lettem, magyarul erről egy kukk sincs, nehogy boldog legyen az amatőr. Itthon még javában tart az orchideatartás misztifikálása...
No mindegy, bármi is, szép. :D
Az igényeiről sokat nem tudok mondani, nálam minden szinte egy kalap alatt van. A mai, kereskedelmi forgalomban kapható orchideák elég sokat kibírnak - sőt, egyre többet. Elvileg a d.phalae-k kb. ugyanazokkal az igényekkel rendelkeznek, mint a phalaenopsisok - ez vonatkozik a víz-, pára-, tápanyag-, hőmérsékletigényekre. A d.phalae egész nyárra (jún.-szept.) kirakható szabadba, pl. lelógathatod egy fáról, a lényeg, hogy ne égesse a nap.
Egyébként a legegyszerűbb ha mindig a növényt figyeled. Az állapota jelzi a legjobban, hogy mire van szüksége.
Köszönöm a kimerítő válaszodat! :)
Azért érdeklődőm ennyire, mert most nemsokára itt a névnapom és anyósoméktól orchideát kértem, de mondtam nekik, hogy szeretném Én megvenni. És ilyesmi d.phalára gondoltam. Én is néztem róla a neten ,de inkább csak külföldi oldalakon találtam és azt írták róla, hogy pihentetni kel virágzás után egy hűvősebb helyen. Ezért félek ilyet venni mert a panelban nem igazán megoldható ez a dolog. :) Mi erről a véleményed? Belemerjek azért vágni a tartásába?:)
Virágzás után? Furi.
Ha hidegházi az orchidea, akkor is általában virágzás előtt kell a hideghatás, hogy virágszár képződjön, azután csak állandó, viszonylag hűvösebb hőmérséklet kell neki - ez mondjuk éjjel 16 °C, nappal 18-20 °C körüli hőmérsékletet jelent - ha jól rémlik. Efölött is lehet tartani, csak max. eldobál néhány bimbót vagy rövidebb ideig virágzik.
Panelban gondolom a magas és nem szabályozható hőmérséklet a gond. Tedd ablakpárkányra, ott hűvösebb van. :) Ha 28 °C van nálatok, az nem túl jó egyik virágnak sem (nekem sem, én tuti kiszáradnék egy nap alatt :D), de gondolom ennyi nem szokott lenni.
Ha szeretnél ilyet, vágj bele. Legfeljebb ha nem megy, nem szeret nálad, elajándékozod. Ez benne van a pakliban más virágoknál is. :)
Virágzás előtt bocsi! Elírtam! Most nem rég vettem egy hőmérőt és betettem az ablakba. Minden nap nézem, olyan 23 fok körül szokot lenni. De mondtam is a férjemnek, hogy ne tekerje föl a fűtést inkább öltözzünk följebb. :D Lehet, hogy bepróbálkozok vele! Neked mióta van meg és hányszor virágzott már? Meddig virágzik és milyen időközönként?
Remélem nem baj, hogy ennyit kérdezek? De ez most ide vág nem úgy mint a kutyás dolog! :D
Hááát, mint ahogy írtam is a poszt elején, aug. végén vettem. :D Azóta folyamatosan virágzik, bár a fűtés szezon még csak most indulgat. Nekem a nappali ablakában van, alatta a radiátor, az ablak egyébként ÉK-i fekvésű.
Az első virágszár (azon van az elvileg megtermékenyített virág) már majdnem teljesen lepotyogott, úgy vettem, hogy egy másik száron még volt két, kb. 5 cm-es virágszár. Azok most nyílnak folyamatosan, itt nálam pedig hozott egy harmadik új szárat is, azon most kezdenek látszani a majdani bimbók. A hőmérsékletről még nem tudok nyilatkozni, de remélem, nem fogja eldobálni a bimbókat az alulról érkező melegtől.
Egy másik d.phalae-m van, tavaly vettem már elvirágzóban, ő hozott két szárat most, de még nem jelentkezett virágszár.
Dendro. nobile-im vannak, azok évi egyszer virágoznak nálam, akkor bőségesen. Az egyik ablakban, a másik az orchideás asztalomon van (van ilyenem... :DDD). Egyikük télen, másikuk nyáron hoz inkább virágot. :) Kép van róluk, ha rámész a nobile címkére, ott láthatod őket, a lila közepű a héten dobta el az utolsó virágját, július óta virágzott - tehát kb. 3 hónapig volt virágban. Ez szerintem nem rossz.
Majd teszek fel róluk olyan képet (ha megtalálom... :D), amin mindkettő teljesen virágban van.
Emellett van egy elvileg lila is, elvirágzottan vettem valamikor év közben, a virágboltos mondta, hogy lila volt. Azon látszanak a jövendőbeli bimbók helyei, de még nem indult be.
...és nem baj a sok kérdés, sokat segíteni nem tudok, mert amatőr vagyok, de azért jó beszélgetni róluk. :D Már mondtam neked, ezért lett ez az oldal. ;)
Voltunk ma az obiban és voltak dendrobium orchideák és vettem egyet. A teljes neve Dendrobium Emma. Egy virágszára most van elvirágzóban, három virágszár telis teli van bimbókkal és négy új virágszára van ami nővésben van. Nagyon erős lila színe van és enyhén csíkos. Remélem jó vétel volt. De majd írok róla a blogomban nemsokára és képet is teszek fel róla.:)
Viszont van egy kérdésem mit csináljak az elvirágzott szárával vágjam le tövig mint a phaláknál, vagy az is virágozhat újból, ha nem szárad el?
Először is gratula az új virágodhoz. :)
Az Emma hasonlít felépítésileg ehhez a dendrobiumhoz, ha jól sejtem. Ha így van, akkor a virágszárat elvirágzás után le lehet vágni, kb. abban a pontban, ahol kinőtt a szárból. Egyébként gyanúm szerint elég hamar le is szárítja, ha nem vagy biztos magadban, meg is várhatod. :)
Ha valóban ehhez a növényhez hasonlít, akkor a szár tetején indíthat több pontból virágszárat, de ez az éppen virágzó virágszártól független.
Megjegyzés küldése