2011. szeptember 7., szerda

Az Ilona-völgyi vízesés - 1. szakasz

Szintén "nyaralós" bejegyzés. Gondolkodtam, hogy megírjam-e, de a kirándulásunk közben látott zavarodott arcokból ítélve nem feltétlenül mi voltunk bénák: azok, akik először jártak (járnak majd) erre, azok bizony vakargatták a fejüket... 
Mi Mátraházáról indultunk és előző nap már megjártuk Szilvásváradot, szóval az út mondhatni ismerős volt. Parád-Parádfürdő, recski fasor...nehezen felismerhető ilyenkor nyár végén, de ott van aaaz! Igaz az nem volt világos, hogy mettől meddig is tart, mert azt olvastuk, hogy helyenként már foghíjas, gesztenyefák pedig itt-ott álldogáltak az út mellett, csak úgy magukban, egyesével, máshol kisebb csoportokban, de összefüggő "fasor képet" csak egy rövidke szakaszon adtak.

A "tapasztalt" utazó (ez lennék én, így, idézőjelben), szóval az utazó különösebb felszerelés (mint helyi térképek, sőt, atyaég, ez a XXI. század, kérem! GPS?) híján, még indulás előtt oldalhegyeket nyomtat ki arról, mit milyen útvonalterv szerint is akar megnézni. Először feltérképezi a lehetőségeket, a térképpel a kezében választ, összead-kivon kilométerben és percben, hogy mi fér bele két kisgyerekkel és mi nem. Utánaolvas...
"A Mátra másik szép fasora a Parád-Recsk közötti útból nyíló Ilona-völgyi utat kíséri. A másfél km hosszú, főleg vadgesztenyékből álló fasor a hegység egyik legszebb hidrológiai képződményéhez, az Ilona-völgyi-vízeséshez vezeti a turistát..." (forrás)
Az utazó ezt ugye úgy gondolta, hogy - mivel ma Magyarországon mindent megtesznek a városok a turisták csalogatására, vagy ha arra nem is, hát az eligazításukra - ő majd csak megy az úton és kiszúrja a szemét egy irányjelző (nyilacskás) tábla, rajta, hogy "Ilona-völgyi út". Ha pedig az nem, hát majd ott lesz a gesztenyefasor. 
Nem szúrta.

Már előző nap, a recski gesztenyefasort "keresve" is gyanítottuk, hogy nagyon meg kell majd néznünk, ki hol van és kivel, de még így is elszámítottuk magunkat. Parádfürdőről kigurulva egészen Recsk határáig jutottunk, ahol is megálltunk és kérdezősködtünk, majd visszafordultunk és újra keresni kezdtünk. Az útmutató szerint "Az Út" rögtön Parádfürdő határában, még a M.L kút előtt található, azaz innen, mármint Recskről nézve a benzinkút után és Parád előtt...

Megtaláltuk. Volt egy tábla útközben, az úttesttől néhány méterre. Ez az:


Ne tévesszen meg senkit, Az Út nem itt van, azaz itt nincs semmi, ez a tábla csak úgy áll magában. Információs táblaként.

Az Út itt van (egyébként nem messze a fenti táblától):


A házikós zöld tábla se zavarjon be, nincs ráírva, hogy Hello tourist (...), erre vagy arra menj, csak az áll rajta, hogy üdv Parádon.
A fenti kis kitérőt persze (valószínűleg) el is kerülhettük volna, ha más forrást nézegetek indulás előtt, például ezt: "...Az Erzsébet királyné szállodától Recsk felé indulva hamarosan jobbra térünk le...." (forrás)
De nem ezt nézegettem, nem volt mit tenni...
Nahh, szóval, útra le, néhány méter után jobb kéz felé fel is tűnik a Rákóczi-fa. Ő az:



Lakói is vannak, életemben nem láttam még ilyen óriási darazsakat (vagy miket), be is tojtam rendesen - de azért egy fénykép erejéig összeszedtem magam... :D


Gyors fotózás, tanakodás a mögöttünk érkező párocskával...igen, ha ők is és mi is úgy gondoljuk, hogy "erre van", akkor nagy valószínűséggel "erre van". Ők el, mi még váltottunk néhány szót az éppen "onnan" érkező családdal, akik elmondták, hogy igen tényleg "erre van", kicsit fentebb lesz majd egy parkolásra alkalmas hely és onnan egy túlélhető, könnyű, de nem túl rövid túra elé nézünk.
Na jó, kocsiba be, gurul tovább. Nemsokára feltűnt bal kéz felé az első "nyilacskás" tábla, óóó, hogy vártuk mi ezt! :))
Hiszünk a táblának!


Figyeltétek fent a leírást? "...szép, faragott székely kapun át lépünk be az Ilona-völgybe..." Na ez gondolom nem az, de mi bizony áthaladtunk rajta/alatta:


Pontos idő 10:14. Megyünk tovább.


A borongós képek az előző este érkező "lehűlésnek" köszönhetőek. Később kisütött a nap, de szerencsére még így sem volt olyan meleg aznap. Az is igaz, hogy némelyik képet elnézve simán eladhatnám, hogy októberben jártunk ott, pedig augusztus volt...

A parkolóhely (balra):


És igen! Újabb nyilacskás tábla (a fenti képen jobbra, "szemben" a parkolóval, hogy mindenki jól láthassa):


Hiszünk a táblának!
Még...

Pontos idő 10:24. Kicsit még téblábolunk, összeszedjük magunkat, de máris indulunk tovább.

2011. augusztus 31., szerda

Hollókő

"Nyaraltunk". Ez persze erős túlzás, de néhány napot pihenéssel töltöttünk északon. Többek között Hollókőn is jártunk, ahol első utunk - naná, hogy - a várba vezetett, majd onnan sétáltunk le az ófaluba. Piros pont, hogy a faluban lehetetlen eltévedni - ez az utazásunk más helyszíneiről már nehezen mondható el -, az ófaluból elég volt toronyiránt elindulni és máris a parkolóba jutottunk.
A parkolóból egy rövid - és nem is olyan meredek - hegyi utacskán lehet feljutni a várba.


a hollókői vár






kilátás a várból

Tériszonyosok hátrányban: én ugyan nem lépcsőztem fel a vár tetejére, de a család igen - a gyerekek különösen élvezték (a lépcsőzést valahogy nem tudják megunni). Felfedező sétájuk közben engem a frász kerülgetett, mint ahogy még jónéhány alkalommal a hétvége alatt, a környék ugyanis tele van megmászható kilátókkal és várakkal...


Hollókő a várból

Hollókő várának legendája szerint Kacsics András várúr elrabolta szomszédja asszonyát és fogva tartotta. A hölgy dajkája azonban – aki boszorkány volt – rávette az ördögöt, hogy segítsen kiszabadítani. Az ördög fiai hollóvá változtak, és a várat kövenként lebontották, így az asszony kiszabadult. A hollók a magukkal vitt köveket újra lerakták a Szár-hegyen, felépítvén mai helyén Hollókő várát. (Ezt a legendát legalább 3 változatban olvastam, ha jól rémlik, nagyjából ez felel meg annak, amit a várnál is el lehet olvasni.)


a várból az ófaluba vezető út vége


az ófalu









2011. július 10., vasárnap

Határban



Szép tábla búza,
nagy tábla búza;
hold ezüstözi,
nap aranyozza.

Pacsirta költött
tavasszal benne.
Kicsi fiának
ott nőtt ki pelyhe.

Zöldellő búza
arannyá válott.
Kicsi pacsirta
magasba szállott.

Sóhajt a búza
(alig is hallod):
"Kicsi pacsirta,
van-e még hangod?

Még egy utolsót
énekelj nékem,
amíg a kasza
nem csendül értem!

Holnap aratnak,
aztán őrölnek,
s nagy kemencében
cipóvá sütnek."
(Gazdag Erzsi: Érik a búza)

2011. június 22., szerda

Liliom








Különösebb kommentár nélkül... Nem tudom, hogy botanikailag helyes-e, de nálunk ezt a fajt hívják tűzliliomnak.