Tavaszi bodzázás

Fotók csak úgy, mert a hétvégén szép napos időben voltunk bodzavirágot gyűjteni. :)

ez is bodza
















vadrózsa






ha minden igaz, ez vadszeder (majd kiderítjük nyáron :D) - a csipkebogyóhoz és kökényhez hasonlóan ebből is rengeteg van az útszélen

Szabadságon...

Amikor mr.1 úgy gondolja, hogy a pecázásból családi kikapcsolódást csinál...

...akkor én fogom az első pontyot...

...és a másodikat is.


2:1!


Ez volt a legnagyobb - hazajött velünk. Ja, én fogtam! ;)

Ezt a kettőt így együtt sikerült. Rejtély, hogy a fenébe maradt rajta a ponty a horgon, amikor előtte egy bazinagy fadarab próbált lerázni engem. Engem...mert igen, én fogtam! :D

5:1


6:1


A hetedik. Akarom mondani a nyolcadik...


7:2


7:3 kezdek kijönni a formából... :'( :D


Na jó, egy még akadt a végén is, hogy ne nagyon kenődjek el. 8:3 :D

Persze a pecázás nekem olyan, mint férjnek a bográcsozás, csak felcserélődnek a szerepek. Azaz, ez esetben mr.1 etetőanyagot kever, etet, összerakja a felszerelést, felcsalizza a botokat (pótolja a beszakadt szerelékeket, lecseréli a kihajlott horgot...), bedob, szákol, leveszi a halat a horogról, visszaengedi, újra megtölti az etetőkosarat... Én meg szépen kifogom a halakat. ;)

Mások is fogni akartak valamit...






Utánpótlás. ;)

Az Ilona-völgyi vízesés - 3. szakasz

Harminc percnyi séta után elérkeztünk az 1,1 km-es táblához - hideg élelem híján itt már csak remélhettük, hogy nem további 11xfél órás út áll előttünk... :)) 

...és szerencsére tényleg nem. Az aszfaltutat kövekre cseréljük, egy kicsit kényelmetlenebbé válik az út, de már csak úgy negyed óra és a végére érünk. Tehát elméletileg az itt jelzett távolság már ok, eddig meg valaki mérje majd meg, ha arra jár és írja meg nekem. Köszi. :))
A továbbiakban tehát, egy rövid szakaszon, ezen baktatunk:

Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik, mint említettem, egy kényelmes papucsban is járható. Az út egyértelműen vezet, időnként egy-egy fa törzsén felbukkan a turistajel is, de nem mondanám, hogy jellemző. Kicsit később már a kövek is megszűnnek és egyszerű erdei ösvényen, helyenként a patakot/patak medrét keresztezve lehet tovább haladni.

Ahogy haladunk a végcél felé, egyre elvadultabbá válik a környezet, sorban tűnnek fel a kidőlt, kettétört vagy éppen gyökerestől kicsavart fák. Nem tudom (nem értek hozzá), hogy ez miért van így, talán azért nem nyúlnak hozzá, mert így kívánják megőrizni a természet érintetlenségét, aminek mondjuk ellent mondanak a helyenként felbukkanó pihenőhelyek... Nekem mindenképpen furcsa, hogy az ország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhatagaként titulált vízesés ennyire elhanyagolt környezetben található, sőt, már megtalálni sem olyan egyszerű...

Ez itt fent egyike a rosszabb útszakaszoknak, ugyanis az elején be kell várni a szembejövőket, mert nem fér el rajta két ember egymás mellett. Ráadásul agyagos, itt-ott leszakadozott részekkel, ami most nem okozott gondot, de ha vizes lett volna, akkor minimum kétszer meggondolom, hogy rálépjek-e.

11:20 az utolsó kanyar (fent) és aztán végre ott van (lent)! :)

Látjátok?
Dehogy látjátok, én is csak azért látom, mert tudom, hogy ott van. :)
Sokkal bővizűbb fotókat is lehet a neten találni róla, de az utóbbi időben kevés csapadék volt és kánikula a javából, így szerintem elnézhető. :)
Mutatom közelebbről is:

Ezen a fenti fotón felhívnám a figyelmet a kép középvonalában, bal kéz felé látható aprócska figurára, az ott kérem szépen egy kerékpáros. Fentről jött, gurulva... :O Aztán amikor leért, leszállt, mert a fotón is jól látható facsapdákon már nem tudott áttekerni.

Egyébként ez egy 10 méter magasról aláhulló vízesés, szóval ehhez lehet viszonyítani a méreteket.

Jöttünk, láttuk, indulhatunk haza. :)

Bírom ezeket a fákat. :)

Fent: a libasorban járható szakasz - most az úton visszafelé.

Visszafelé már gyorsabban haladunk, sőt egyre több sétálgató turistával találkozunk. Az elején még biztatjuk őket, a parkolóhoz közelítve már inkább nem - na jó, ott nem is kérdezgették, hogy "messze van mééég?" :))

A parkolónál kürtöskalács árus, váltunk néhány szót, mosolyogva megjegyzi, hogy szerinte rossz a felirat, mintha messzebb lenne a vízesés.
Ühüm, mintha... :))

A visszautat úgy 45 perc alatt tettük meg, mint írtam, két gyerkőccel voltunk, nem siettünk. Az egész kirándulás nagyjából két óra alatt kényelmesen megtehető, csak nem szabad meglepődni a távolságokon, a (félre)tájékoztatáson és az elhanyagoltságon. Nekem nagyon tetszett így is, ajánlom mindenkinek, aki a környéken jár, szerintem érdemes felkeresni.