Talán emlékeztek,
nemrég vásároltam három virágzó orchideát. Kettő azóta elvirágzott és szépen növeszteni kezdték az új hajtásaikat, ez a dendrobium azonban azóta is pompázik.
A növényválasztásban a növény egészségén, gyökerei, hajtásai állapotán kívül ez esetben az is segített, hogy két új virágszár is növekedett éppen rajta. Azóta ezek kifejlődtek, már nyílnak a virágok rajta, sőt egy újabb kis virágszár is fejlődik egy másik száron.
A növény bal oldalán látszó szárból kinövő kis virágszár kb. 1 hónap múlva kezd majd virágozni.
A végére még egy érdekesség vele kapcsolatban. Sosem törekedtem szaporításra, bármennyire is szeretem őket, sem időm, sem helyem, sem felszereltségem nincsen arra, hogy ennyire belemerüljek az orchideatartásba. A tőosztás még hagyján, egyszerűen elvégezhető művelet és természetesen volt rá példa, hogy kisebb-nagyobb szerencsével végeztem ilyet, de a beporzás más téma. Maga a beporzás, majd az érett magok összegyűjtése nem tűnik kimondottan bonyolult feladatnak, de a magok csírázásra bírása elvileg már nem olyan egyszerű. Éppen ezért - bár utánaolvastam a módszernek -, nem is foglalkoztat a kérdés.
A két új virágszár egymás mellett fejlődtek ki. Már egy ideje nyílnak, ha ebben a tempóban folytatják, sokáig fognak még virágozni. :)
A nyár folyamán többször permeteztük a növényeket, a "vegyvédelmi munkákat" :) mindig szabad levegőn végezzük. Ez nálam elég körülményes munkafolyamat, ugyanis rendszerint az összes orchideát kihordom ilyenkor a teraszra, majd a nap végén vissza. A nyár vége felé kellemes meleg, lágyan fújdogáló szellő és a tuják körül lebzselő darazsak társaságában töltötték az időt kint a virágok. :)) Hogy a szél, a darazsak, a legyek vagy esetleg erre tévedő pillangó volt-e az oka, de az egyik virágom most így fest:
A bal oldali kép akkor készült, amikor megtettem a nagy felfedezést (10 napja), a jobb oldali tegnapi fotó.
Sejtésem szerint ez egy megtermékenyített virág, és a képek tanulsága szerint "valami készül odabent". Hogy lesz-e belőle valami, egyáltalán valóban egy megtermékenyített virág-e, azt nem tudom, de ha máskor nem, kb. fél év múlva kiderül. :))