Gyerekként nekem az orchidea egyet jelentett a virágüzletek nőnapi cymbidium kínálatával. Akkor még vajmi kevéssé érdekelt, hogy milyen formában, a lényeg az volt, hogy kapjak ebből a szépségből és ha megkérdezték tőlem, mi a kedvenc virágom, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy az orchidea. A tudatlanok kérdésére, hogy "az melyik virág(?)", számomra egyszerű volt a válasz: hát a dobozos...
Nos, némileg felnőttem, mire megkaptam az első élő, cserepes orchideámat - egy hófehér phalaenopsist. Annak rendje és módja szerint rövid időn belül ki is nyírtam. :( Arra a következtetésre jutottam, hogy sajnos én hiába szerettem őt, ő ugyanúgy volt velem, mint az általam kevésbé -vagy inkább egyáltalán nem- szeretett cseréptársai, azaz kicsit sem kedvelt engem. Ennek a gondolatnak egyenes következménye lett, hogy beláttam, sajnos nem való nekem a virágtartás.
Eltelt egy újabb év, amikor Párom úgy döntött, megpróbálja visszaadni a reményt és megajándékoz ezzel a lila szépséggel. Az ötlet bevált, a virág él, én pedig végre elhittem, hogy nem vagyok reménytelen eset - legalábbis virágfronton. :)
3 megjegyzés:
Szia!
Én is nagy orchidea kedvelő vagyok, ha gondolod nézz be hozzám az orchidea-szilvi.blogspot.com -ra . :)
Itt is szia!
Nekem is van egy ilyenem. Megvétel elött sokat gondolkodtam rajta, hogy elvigyem-e, mert nem nézett ki teljesen egészségesnek. De a "kimenekítés" meghálálva, mert a régi ágán hozott egy új oldalágat, azon 7 hatalmas virágot, nagyobbakat, mint az eredetiek. Még alá is kellett támasztani. Gyönyörü volt.
Orsi (swe)
Sajnos néha nagyon mostohán bánnak velük a kereskedők, különösen amióta elterjedtebb lett nálunk is az orchideatartás és nagyobb a kínálat belőle. Szuperül ki lehet fogni, egy-egy leharcolt példány nagyon meg tud változni értő kezek között! Gratulálok hozzá! :)
Megjegyzés küldése