Ahogy a korábbi bejegyzésemben ígértem, most egy másik orchidea, egy oncidium átültetésének bemutatóját hozom. Bár felépítését tekintve nem hasonlít a phalaenopsishoz, az átültetése alapjában véve megegyezik vele, ugyanazok az eszközök szükségesek hozzá, illetve ugyanazt a körültekintést és munkafolyamatot igényli. A phalae-val szemben viszont az oncidium nem igényel átlátszó tartót.
A növény átültetés előtt és a cserepéből kivéve:
A növény átültetés előtt és a cserepéből kivéve:
Így néz ki, miután az elhasználódott közeget eltávolítom.
Az ujjakkal történő "átfésülés" közben gyökérmaradványok is szép számmal kerülnek a hulladék közé. Az oncidium gyökerei jóval vékonyabbak, sérülékenyebbek a phalae-nál, óvatosan kell bánni velük, de a régi, korhadásnak indult gyökerektől minden ellenállás nélkül meg lehet szabadulni - az egészséges gyökerek nem adják magukat könnyen, tehát a finoman fésülő mozdulatokkal ezeket nem bántjuk.
Az oncidium felépítését tekintve nem hasonlít a phalaenopsishoz, ugyanis az elágazással növekedő orchideák közé tartozik, melyek növekedésük során bulbákat (álgumók) hoznak létre. Miután az új álgumó teljesen kifejlődik, virágszárat hoz, és ennek elvirágzása után (időnként már közben) egy oldalrügyből növekedik az újabb bulba, ami ismét a teljes kifejlődése után virágzik - és így tovább és tovább. A bulba kifejlődése és elvirágzása után fontos tápanyagraktárként funkcionál tovább, tehát az elvirágzott álgumókat nem szabad eltávolítani. Ezen a fotón jól látható a hajtástengely, amely mentén a növény a bulbákat hozta.
A virág szaporítására az esedékes átültetés alkalmával a legaktuálisabb sort keríteni. A hajtástengely mentén a bulbákat könnyű leválasztani: én a természetesebb módszer szerint egyszerűen letöröm a bulbákat - na ezt nem kell komoly viaskodásnak elképzelni, mert többnyire saját súlyuknál fogva leválnak. Csak olyan esetben vágok, ha nagyon muszáj. Így néz ki egy olyan törés felülete, ami voltaképpen magától megy végbe:
A törésfelületet ezután fahéjjal kezelem (használható a célra faszénpor is), a gyökereket is megszórom, majd mind a leválasztott bulbákat, mind az eredeti tövet beültetem. A szaporításnál fontos figyelembe venni, hogy - mint azt fentebb is írtam - az öreg álgumók tápanyagraktár szerepet töltenek be és ahhoz, hogy a leválasztott növény életképes legyen, legalább 3 bulbát érdemes egyszerre leválasztani - ennél több lehet, de kevesebb inkább ne. Minél nagyobb, fejlettebb egyébként egy tő, annál több és szebb virágot képes hozni.
Az eredeti tövet most visszaültettem az eddig használt cserépbe. A nagyobb tövek beültetésénél érdemes figyelembe venni a terjeszkedés irányát, tehát a növényt úgy a tartóba tenni, hogy legyen még helye a következő bulbáknak is meggyökerezni. Ez az ültetés abban is segít, hogy a növény kevésbé legyen "borulékony" - bár ennek kiküszöbölésére kitalálták már, hogy ültetésnél kavicsot kell a közeg alá tenni, én ezt nem szoktam alkalmazni.
Az ujjakkal történő "átfésülés" közben gyökérmaradványok is szép számmal kerülnek a hulladék közé. Az oncidium gyökerei jóval vékonyabbak, sérülékenyebbek a phalae-nál, óvatosan kell bánni velük, de a régi, korhadásnak indult gyökerektől minden ellenállás nélkül meg lehet szabadulni - az egészséges gyökerek nem adják magukat könnyen, tehát a finoman fésülő mozdulatokkal ezeket nem bántjuk.
Az oncidium felépítését tekintve nem hasonlít a phalaenopsishoz, ugyanis az elágazással növekedő orchideák közé tartozik, melyek növekedésük során bulbákat (álgumók) hoznak létre. Miután az új álgumó teljesen kifejlődik, virágszárat hoz, és ennek elvirágzása után (időnként már közben) egy oldalrügyből növekedik az újabb bulba, ami ismét a teljes kifejlődése után virágzik - és így tovább és tovább. A bulba kifejlődése és elvirágzása után fontos tápanyagraktárként funkcionál tovább, tehát az elvirágzott álgumókat nem szabad eltávolítani. Ezen a fotón jól látható a hajtástengely, amely mentén a növény a bulbákat hozta.
A virág szaporítására az esedékes átültetés alkalmával a legaktuálisabb sort keríteni. A hajtástengely mentén a bulbákat könnyű leválasztani: én a természetesebb módszer szerint egyszerűen letöröm a bulbákat - na ezt nem kell komoly viaskodásnak elképzelni, mert többnyire saját súlyuknál fogva leválnak. Csak olyan esetben vágok, ha nagyon muszáj. Így néz ki egy olyan törés felülete, ami voltaképpen magától megy végbe:
A törésfelületet ezután fahéjjal kezelem (használható a célra faszénpor is), a gyökereket is megszórom, majd mind a leválasztott bulbákat, mind az eredeti tövet beültetem. A szaporításnál fontos figyelembe venni, hogy - mint azt fentebb is írtam - az öreg álgumók tápanyagraktár szerepet töltenek be és ahhoz, hogy a leválasztott növény életképes legyen, legalább 3 bulbát érdemes egyszerre leválasztani - ennél több lehet, de kevesebb inkább ne. Minél nagyobb, fejlettebb egyébként egy tő, annál több és szebb virágot képes hozni.
Az eredeti tövet most visszaültettem az eddig használt cserépbe. A nagyobb tövek beültetésénél érdemes figyelembe venni a terjeszkedés irányát, tehát a növényt úgy a tartóba tenni, hogy legyen még helye a következő bulbáknak is meggyökerezni. Ez az ültetés abban is segít, hogy a növény kevésbé legyen "borulékony" - bár ennek kiküszöbölésére kitalálták már, hogy ültetésnél kavicsot kell a közeg alá tenni, én ezt nem szoktam alkalmazni.
A fotón látszik, hogy bár a lehető legtöbb gyökeret a közegbe szoktam irányítani, természetesen előfordul, hogy nem sikerül: ez nem probléma, nem hozná ezeket a gyökereket a növény, ha nem érezné jól magát. A másik ok, hogy mint az látható is, ez az egyben hagyott, nagyobb méretű tő már több irányban hoz új bulbát (jelenleg 2, mert a harmadikat leválasztottam) és ezek közül az egyik inkább felfelé, mint oldalirányban növekszik. Így pedig nyilván nehéz a gyökereit közegbe ültetni...
Ültetésnél még az is fontos, hogy a bulbák lehetőleg minél nagyobb része a közeg felett és ne benne helyezkedjen el, így kisebb az esély arra, hogy az esetleg hosszabb ideig nedvesen maradó közeg kárt tegyen a növényben.
A kisebb növénynek egy méretéhez igazított, kisebb tartót választottam. Remélem, jól fogja érezni magát, bár valószínűleg eltelik egy kis idő, mire életre kap annyira, hogy virágozzon is.
2 megjegyzés:
Szia,
Nagyszeru az oldalad. Esetleg van valamilyen tanacsod arra, hogy megmaradjon nalam az oncidium?
Egy ideig jol erzik magukat, utana viszont egyszeruen mintha nem vennek fel a vizet es lassan (mutan kiurult a bulba) elhalnak.
Ugyanugy locsoljuk oket mint azelott.
Phalae jol erzi magat mindig.
Udv,
T
Szia Tamás,
a bulbák öregedése természetes folyamat, szépen "összeaszalódnak" egy idő után. Ettől még a növény nem pusztul el, ha a közeget cseréled időnként, tápoldatot is adsz neki és a páratartalom is megfelelő és állandó, akkor nem lehet gond, hoznia kell új hajtásokat. Ha nem hoz, akkor valami mégsem teljesül a fentiek közül.
Nálam olyan bakikra volt példa oncidium hibridek esetében, ami nagy valószínűséggel 1) túlöntözés miatti elhalálozás volt, de abban az esetben a bulba bebarnult, bepuhult, voltaképpen elrothadt. Volt, ami 2) szimplán megállt a fejlődésben, ott viszont utólag arra jöttem rá, hogy nem ültettem át, amikor már ideje lett volna és ráadásul ezután is kimaradt a szórásból - így amikor eszembe jutott, már késő volt, nem tudtam "feltámasztani".
3) A rendszertelen öntözés nálam nagy hibalehetőség - amióta visszamentem dolgozni (gyed után), nem mindig sikerül a szükséges időben meglocsolnom az orchideákat, ezt a phalae-k többsége elég jól tudja tolerálni, de az oncidiumok már nem igazán.
Egyéb tippem nincs, sajnos amióta nincs időm rendesen és rendszeresen foglalkozni a növényekkel, azóta nem szeretnek olyan nagyon nálam, de eddig a fenti három hibán kívül nem esett nálam más olyan probléma, amit esetleg példának tudnék hozni neked.
Üdv,
csipet
Megjegyzés küldése