Lila dendrobium nobile

Bemutatom a bolond zsákba-dendrobiumomat. A fotók inkább nem is mondom, mikor készültek, elég annyi, hogy azóta már híre-hamva sincs, hogy valaha is virágzott ez a növénykém...

Miért bolond? Mert amióta megvan (talán 1,5-2 éve vásárolhattam, elvirágzás után), azóta rendszeresen csak bolondít - megjelennek a kis bütyköcskék, reménykedem, hogy majd virág lesz belőle, de folyton csak újabb és újabb keikiket hoz. Már egy egész cserépnyit leválasztottam, már azok is hoztak néhány - már leválasztható méretű - keikit, szóval lassan egy egész dzsungelt varázsolhatnék belőle... Idén aztán végre hozott néhány virágot is az anyanövény - túlzásba igaz nem vitte, de legalább megmutatta magát. Mutatom én is.

Az elmúlt hónapokban sajnos bőven szereztem rossz tapasztalatot az orchideák terén - igaz, ezekért valójában az én "hátrányos helyzetem" (helyhiány) okolható, na és az, hogy idén nem sok időt tudtam a virágok gondozására fordítani. Mostanra nagyjából letisztult, hogy melyek azok az orchideafajták, amelyek szeretnek nálam, azaz a házunk "klímájával" (és velem) leginkább toleránsak. A továbbiakban ezért valószínűleg kevesebb újdonsággal fogok jelentkezni (na nem, mintha eddig dömping lett volna) és előre láthatóan csak a bevált fajokból fogok újabb példányokat beszerezni.

Azért persze jó dolgok is történnek, mint például az, hogy ez a dendrobiumom idén harmadszor (!) készül virágozni és most először egy új és egy régebbi száron egyszerre hoz virágszárat. Egy másik d.bigibbumom (a.k.a. dendrobium phalaenopsis) pedig, amiről tavaly gyors elvirágzása miatt nem sikerült fotót hoznom, most bontogatja éppen a virágait, így remélhetőleg hamarosan azzal is jelentkezhetek.

Az Ilona-völgyi vízesés - 3. szakasz

Harminc percnyi séta után elérkeztünk az 1,1 km-es táblához - hideg élelem híján itt már csak remélhettük, hogy nem további 11xfél órás út áll előttünk... :)) 

...és szerencsére tényleg nem. Az aszfaltutat kövekre cseréljük, egy kicsit kényelmetlenebbé válik az út, de már csak úgy negyed óra és a végére érünk. Tehát elméletileg az itt jelzett távolság már ok, eddig meg valaki mérje majd meg, ha arra jár és írja meg nekem. Köszi. :))
A továbbiakban tehát, egy rövid szakaszon, ezen baktatunk:

Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik, mint említettem, egy kényelmes papucsban is járható. Az út egyértelműen vezet, időnként egy-egy fa törzsén felbukkan a turistajel is, de nem mondanám, hogy jellemző. Kicsit később már a kövek is megszűnnek és egyszerű erdei ösvényen, helyenként a patakot/patak medrét keresztezve lehet tovább haladni.

Ahogy haladunk a végcél felé, egyre elvadultabbá válik a környezet, sorban tűnnek fel a kidőlt, kettétört vagy éppen gyökerestől kicsavart fák. Nem tudom (nem értek hozzá), hogy ez miért van így, talán azért nem nyúlnak hozzá, mert így kívánják megőrizni a természet érintetlenségét, aminek mondjuk ellent mondanak a helyenként felbukkanó pihenőhelyek... Nekem mindenképpen furcsa, hogy az ország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhatagaként titulált vízesés ennyire elhanyagolt környezetben található, sőt, már megtalálni sem olyan egyszerű...

Ez itt fent egyike a rosszabb útszakaszoknak, ugyanis az elején be kell várni a szembejövőket, mert nem fér el rajta két ember egymás mellett. Ráadásul agyagos, itt-ott leszakadozott részekkel, ami most nem okozott gondot, de ha vizes lett volna, akkor minimum kétszer meggondolom, hogy rálépjek-e.

11:20 az utolsó kanyar (fent) és aztán végre ott van (lent)! :)

Látjátok?
Dehogy látjátok, én is csak azért látom, mert tudom, hogy ott van. :)
Sokkal bővizűbb fotókat is lehet a neten találni róla, de az utóbbi időben kevés csapadék volt és kánikula a javából, így szerintem elnézhető. :)
Mutatom közelebbről is:

Ezen a fenti fotón felhívnám a figyelmet a kép középvonalában, bal kéz felé látható aprócska figurára, az ott kérem szépen egy kerékpáros. Fentről jött, gurulva... :O Aztán amikor leért, leszállt, mert a fotón is jól látható facsapdákon már nem tudott áttekerni.

Egyébként ez egy 10 méter magasról aláhulló vízesés, szóval ehhez lehet viszonyítani a méreteket.

Jöttünk, láttuk, indulhatunk haza. :)

Bírom ezeket a fákat. :)

Fent: a libasorban járható szakasz - most az úton visszafelé.

Visszafelé már gyorsabban haladunk, sőt egyre több sétálgató turistával találkozunk. Az elején még biztatjuk őket, a parkolóhoz közelítve már inkább nem - na jó, ott nem is kérdezgették, hogy "messze van mééég?" :))

A parkolónál kürtöskalács árus, váltunk néhány szót, mosolyogva megjegyzi, hogy szerinte rossz a felirat, mintha messzebb lenne a vízesés.
Ühüm, mintha... :))

A visszautat úgy 45 perc alatt tettük meg, mint írtam, két gyerkőccel voltunk, nem siettünk. Az egész kirándulás nagyjából két óra alatt kényelmesen megtehető, csak nem szabad meglepődni a távolságokon, a (félre)tájékoztatáson és az elhanyagoltságon. Nekem nagyon tetszett így is, ajánlom mindenkinek, aki a környéken jár, szerintem érdemes felkeresni.

Az Ilona-völgyi vízesés - 2. szakasz

Ott jártam, hogy megálltunk a parkolónál, kicsit kinyújtóztunk.

Az aszfaltozott utat és a rövidnek ígérkező távolságot elnézve úgy döntöttem, hogy nem váltok papucsról cipőre, később szerencsére nem bántam meg, az út végig egészen jó volt, a kövek és a patakon történő átkelések ellenére is, de azért nem ajánlom másnak kipróbálni. Ha kicsit csapadékosabb időszakban jártunk volna ott, akkor már gondban lettem volna, az út helyenként vizes, máshol agyagos, köves, és ahogy az előző bejegyzés kommentjében Sasa is említette, hát bizony nem ritka a kidőlt fák alatt-felett átkelés sem. De ne szaladjak ennyire előre, tehát pihenő, majd indulás...
...na és még egyszer a tábla, aminek hiszünk:

Elindulunk, pontos idő 10:30.
A gyalogút első szakasza egy aszfaltozott úton vezet, melynek két oldalán ott az a bizonyos gesztenyefasor, amit mi már a Parád-Recsk közötti útról látni szerettünk volna. Nincs sok turista, nem úgy, mint a sokkal jobban kiépített (futtatott) Szalajka-völgyben, kicsit furcsa is volt a nagy csend, erősítette a "tuti, hogy jó helyen járunk?" érzést.

Az út egyébként nagyon kellemes, a borongós reggel után a nap is kisütött és helyenként virágzó (igen, augusztus végén járunk) gesztenyefák mellett sétáltunk el.

Na jó, azért voltak sötétebb szakaszok is, erről a lenti képről épp a Grimm fivérek jutottak az eszembe. :D

És tadamm, az első útelágazás. Nagy gondban nem vagyunk, a tábla persze nem a vízesést írja (felirat: Várbükk, nyíl balra), de ha az nem arra van, akkor nyilván a másik úton megyünk. Totál logikus. :))
Idő 10:43. Két kis gyerkőccel megyünk, akik azért hozzá vannak szokva a gyalogláshoz, a parkolónál kiírt 1,2 km-t nagyon-nagyon kényelmes sétával 20 perc alatt teszik meg, tehát ha 10:30-kor indultunk, akkor már nagyon közel járhatunk, nem igaz? :P

Imádom az erdőket, kattintgatok séta közben...

A fák gyökereit kimosta a víz (fent), ehhez képest most éppen csak csordogált a patakocska (lent).

Virágot is fotóztam - több is volt belőle és ahol még a fény is érte őket, ott nagyon szép rózsaszínűek voltak, de nem tudtam közelről fotózni, mert a természet néhány csalán formájában ellentámadásba lendült. :))

Kerek 30 percnyi séta után elértük az aszfaltút végét, pontos idő 11:00 - úgy tűnik, igen lassan tesszük meg azt az 1,2 km-t... Még néhány lépés és mit látnak szemeink?

Egy útjelző tábla, végre! :)
Közelebb megyek és nem hiszek a szememnek...

Na neee, ezt meg kell néznem közelebbről!

Már nem hiszünk a táblának. Ebben itt még csak-csak bízunk, na de hinni...már nem hiszünk. :P

Folytatás...

Az Ilona-völgyi vízesés - 1. szakasz

Szintén "nyaralós" bejegyzés. Gondolkodtam, hogy megírjam-e, de a kirándulásunk közben látott zavarodott arcokból ítélve nem feltétlenül mi voltunk bénák: azok, akik először jártak (járnak majd) erre, azok bizony vakargatták a fejüket... 

Mi Mátraházáról indultunk és előző nap már megjártuk Szilvásváradot, szóval az út mondhatni ismerős volt. Parád-Parádfürdő, recski fasor...nehezen felismerhető ilyenkor nyár végén, de ott van aaaz! Igaz az nem volt világos, hogy mettől meddig is tart, mert azt olvastuk, hogy helyenként már foghíjas, gesztenyefák pedig itt-ott álldogáltak az út mellett, csak úgy magukban, egyesével, máshol kisebb csoportokban, de összefüggő "fasor képet" csak egy rövidke szakaszon adtak.

A "tapasztalt" utazó (ez lennék én, így, idézőjelben), szóval az utazó különösebb felszerelés (mint helyi térképek, sőt, atyaég, ez a XXI. század, kérem! GPS?) híján, még indulás előtt oldalhegyeket nyomtat ki arról, mit milyen útvonalterv szerint is akar megnézni. Először feltérképezi a lehetőségeket, a térképpel a kezében választ, összead-kivon kilométerben és percben, hogy mi fér bele két kisgyerekkel és mi nem. Utánaolvas...
"A Mátra másik szép fasora a Parád-Recsk közötti útból nyíló Ilona-völgyi utat kíséri. A másfél km hosszú, főleg vadgesztenyékből álló fasor a hegység egyik legszebb hidrológiai képződményéhez, az Ilona-völgyi-vízeséshez vezeti a turistát..." (forrás)
Az utazó ezt ugye úgy gondolta, hogy - mivel ma Magyarországon mindent megtesznek a városok a turisták csalogatására, vagy ha arra nem is, hát az eligazításukra - ő majd csak megy az úton és kiszúrja a szemét egy irányjelző (nyilacskás) tábla, rajta, hogy "Ilona-völgyi út". Ha pedig az nem, hát majd ott lesz a gesztenyefasor. 

Nem szúrta.

Már előző nap, a recski gesztenyefasort "keresve" is gyanítottuk, hogy nagyon meg kell majd néznünk, ki hol van és kivel, de még így is elszámítottuk magunkat. Parádfürdőről kigurulva egészen Recsk határáig jutottunk, ahol is megálltunk és kérdezősködtünk, majd visszafordultunk és újra keresni kezdtünk. Az útmutató szerint "Az Út" rögtön Parádfürdő határában, még a M.L kút előtt található, azaz innen, mármint Recskről nézve a benzinkút után és Parád előtt...

Megtaláltuk. Volt egy tábla útközben, az úttesttől néhány méterre. Ez az:

Ne tévesszen meg senkit, Az Út nem itt van, azaz itt nincs semmi, ez a tábla csak úgy áll magában. Információs táblaként.

Az Út itt van (egyébként nem messze a fenti táblától):

A házikós zöld tábla se zavarjon be, nincs ráírva, hogy Hello tourist (...), erre vagy arra menj, csak az áll rajta, hogy üdv Parádon.
A fenti kis kitérőt persze (valószínűleg) el is kerülhettük volna, ha más forrást nézegetek indulás előtt, például ezt: "...Az Erzsébet királyné szállodától Recsk felé indulva hamarosan jobbra térünk le...." (forrás)
De nem ezt nézegettem, nem volt mit tenni...

Nahh, szóval, útra le, néhány méter után jobb kéz felé fel is tűnik a Rákóczi-fa. Ő az:

Lakói is vannak, életemben nem láttam még ilyen óriási darazsakat (vagy miket), be is tojtam rendesen - de azért egy fénykép erejéig összeszedtem magam... :D

Gyors fotózás, tanakodás a mögöttünk érkező párocskával...igen, ha ők is és mi is úgy gondoljuk, hogy "erre van", akkor nagy valószínűséggel "erre van". Ők el, mi még váltottunk néhány szót az éppen "onnan" érkező családdal, akik elmondták, hogy igen tényleg "erre van", kicsit fentebb lesz majd egy parkolásra alkalmas hely és onnan egy túlélhető, könnyű, de nem túl rövid túra elé nézünk.

Na jó, kocsiba be, gurul tovább. Nemsokára feltűnt bal kéz felé az első "nyilacskás" tábla, óóó, hogy vártuk mi ezt! :))
Hiszünk a táblának!

Figyeltétek fent a leírást? "...szép, faragott székely kapun át lépünk be az Ilona-völgybe..." Na ez gondolom nem az, de mi bizony áthaladtunk rajta/alatta:

Pontos idő 10:14. Megyünk tovább.

A borongós képek az előző este érkező "lehűlésnek" köszönhetőek. Később kisütött a nap, de szerencsére még így sem volt olyan meleg aznap. Az is igaz, hogy némelyik képet elnézve simán eladhatnám, hogy októberben jártunk ott, pedig augusztus volt...

A parkolóhely (balra):

És igen! Újabb nyilacskás tábla (a fenti képen jobbra, "szemben" a parkolóval, hogy mindenki jól láthassa):

Hiszünk a táblának!
Még...

Pontos idő 10:24. Kicsit még téblábolunk, összeszedjük magunkat, de máris indulunk tovább.

Folytatás...