2009. október 22., csütörtök

Colmanara Mas(s)ai 'Red'

Harmadik napja készülök feltenni ezt az orchideámat, akkor kezdte ugyanis kibontani az első virágát - már nagyon vártam ezt a napot! :))) A gép azonban valahol törökhonban hevert a párom csomagjában, így lemaradtam a képekkel. Talán nem is baj, mert ma reggel csodaszépen sütött a nap (sőt, még mindig süt), így a teraszon tudtam képeket készíteni - mégis jobb, mint bent a házban, homályban, vakuval... :)



Tavalyi szerzemény, szívem egyik csücske - úgy fest, nagy szívem van sok csücsökkel. :D Amikor decemberben megvettük, elvirágzóban volt, tehát kb. egy év kellett neki nálam az újravirágzáshoz. Hogy miért a szívem csücske? Ez a kis csoda az egyik legszebb színű orchideám, ez persze relatív, de én nagyon szeretem a piros, vörös, bordó színeket - mindig, mindenben. Remélem, a képek visszaadják, hogy milyen mély bordó, már-már feketébe hajló színe van a szirmainak.




még hátulról is szép :)

Nem szoktam általános leírást belefűzni az irományaimba, mert egyrészt úgy gondolom, mindenki maga tapasztalja ki, hogy nála mit igényelnek ezek a virágok, másrészt nem értek hozzá és a legtöbb "orchidea guruval" ellentétben nem is áll szándékomban ennek ellentétét elhitetni magamról. :P
Legtöbbször nem is járok utána, melyik növényt hogyan kellene "szakszerűen" tartani. Eleve nehéz ügy, mert magyarul igen kevés (igazán használható) információhoz lehet jutni, az angol oldalak bogarászására, fordítgatására pedig kevés időm jut. Emellett pedig ott van az a tényező, hogy bármilyen spéci igénnyel is rendelkezik egy növény, én nem tudom azt biztosítani neki, nincs télikertem, hidegházam, melegházam, semmim. Szobáim vannak és ablakaim.


a virágszár kb. 40 nap alatt fejlődött ki és nyílt ki az első bimbó

Most véletlenül keveredtem a leírásokhoz: be akartam azonosítani ezt a "cambriámat". Arra viszonylag gyorsan rájöttem, hogy némi köze lehet az odontoglossumokhoz, innentől pedig már nem volt olyan nehéz. Ha már itt vagyok, akkor csak az érdekesség kedvéért nagy vonalakban: megtudtam, hogy a legtöbb odontoglossum hibrid mérsékelt házi - és mint ilyen, télen minimum 13-16 °C, nyáron pedig éjjel minimum 16 C°-ot, nappal legalább 24 °C-ot illene biztosítani neki (ez a lakásban tartás miatt nagyjából rendben is van).



A cymbidiumokhoz hasonlóan nyáron a szabadban, árnyékos helyen tarthatók (nálam a házban maradnak, egyelőre nem tudom és nem is akarom kint lógatni őket). Kedvelik, ha jól szellőző helyen vannak, de a huzatot nem bírják (ez nagyjából stimmel). Hetente egyszer érdemes párásítani őket (ennél sokkal ritkábban szoktam, növénycsoportban tartom őket), de megfelel erre a célra a kavicságyon tartás is. Télen-nyáron sok fényt szeretnek, de a tűző naptól védeni kell őket (stimmel). Nyáron nagy melegben többször is lehet egy héten öntözni őket, hűvösben ritkábban, télen átlag 10-14 naponta (én akkor öntözöm, amikor ránézek és úgy látom, meg kell locsolnom). Tápoldat: télen havi egy alkalommal, nyáron minden második-harmadik öntözővízzel (ez kb. áll). Átültetés: évenként tavasszal, amikor az új bulba fejlődni kezd, és eléri az 5-8 cm-es méretet. Ugyanekkor lehet tőosztással szaporítani is őket.



Nem is olyan nehezen megvalósítható, igaz? :)


a virágszár ma

2009. október 20., kedd

Mécsestartó

Másnál is ilyen korán kezdődik a karácsonyláz? :D Az hagyján, hogy már Mikulás csomagot és szaloncukrot is lehet kapni, na de otthon sincs jobb dolga az ember lányának... Igaz, mit is várnék magamtól? Odakint szürke minden, ez letör, és ilyenkor agyilag nem árt kikapcsolódni. Az ilyesmivel pedig lehet.

Kivéve, ha a legvégén túl szorosra tekerem a drótot és megpattan. Akkor, amikor már készen van... Káromkodás (top10-es méretű), majd a munka újrakezdése. Elölről - sőőőt, még szét is kell szedni a tönkretett példányt.
...de vigasztal, hogy másodszorra már gyorsabban megy a minta. :D



Semmi extra dolgot nem készítek. Egyrészt béna vagyok ezekhez a munkákhoz (szégyen, hiszen elvileg dekoratőr a szakmám), másrészt anyagokból is szűken vagyok. A helyi kreatív boltban (úgy egyébként hála és öröm, hogy egyáltalán van ilyenünk, ráadásul igen szép áruválasztékkal) sajnos hiány van a szabályos gyöngyökből, így nem is lesz igazán szép a végtermék - ez kedvemet tudja szegni. Persze azért mindig előkerül a gyöngyös doboz és mindig találok valamit, amibe belekontárkodhatom. Mostanában éppen drótra fűzök csillagokat, hópelyheket, és legutóbb mécsestartót. A nagylányomnak annyira tetszik, hogy úgy döntöttem, idén ebből lesz az adventi koszorúnk. Már csak hármat kell "legyártani" addig. ;)

2009. október 14., szerda

Párazacsi - orchideatermesztés a konyhában

A párazacsi a mentőöv. :) Akkor használják, amikor a növényre elvileg már keresztet vetettek, de felkínálnak egy utolsó esélyt neki. Aztán hogy a növény él-e ezzel a lehetőséggel, néhány héten belül kiderül. :)


itt még együtt nagy és kicsi - a kicsi jelölve :)

Az utolsó bejegyzésemben tettem egy röpke célzást a többé-kevésbé sikerült szaporítási kísérleteimre. Az egyik ilyen párazacskóban végezte. Van egy phalaenopsisom, ami úgy költözött hozzánk, hogy az anyanövény mellett egy kisebb is lakott. A picurka növény élt-éldegélt, de olyan "hűdejól" nem érezte magát a nagy testvér társaságában, mert egyáltalán nem fejlődött. A legutóbbi átültetések között sor került erre a növényre is, hát próba-szerencse alapon leválasztottam a kicsit. Nem volt láthatóan különálló gyökere, így a gyökér egy részével együtt választottam le a társáról. Eddig semmi probléma, ám a kis levelekhez akkora gyökér társult, hogy némi bajlódással járt az elültetése, mígnem egy óvatlan pillanatban a levelek elváltak gyökereiktől. Szépen fogalmaztam? :))


első nap a zacskóban

Azonnal bevillantak korábbi olvasmányaim, így megalkottam életem első orchideamentő zacskóját. Kellékek: 1 db tiszta nejlonzacskó :D, néhány vattapamacs, esővíz, 1 db műanyag virágkötöző, 1 kisebb méretű kampó, a "kis beteg".
A zacskóba beletettem az esővízbe mártott vattapamacsokat, erre a letört növényt és a párom javaslatára a gyökeret is, a virágkötözővel összehúztam a zacskó szárát és a kampó segítségével felakasztottam a konyhaablakba. :))) Aztán ott felejtettem.


a "kórház"

Úgy egy hét múlva megszellőztettem, adtam egy kis vizet a vattáknak, visszazártam... Azóta még néhányszor megtettem ezt. Egy hónap után vettem észre a változás első jeleit. Most, kb. 2 hónapos zacskóélet után így festenek:


új növény a gyökeres tőből


a régi picuri és az első biztosan saját gyökere

Gondban vagyok, nem tudom, keiki-nek nevezhetem-e a kicsiket, mert elvileg azok az anyanövény virágszárán nőnek, ez pedig a tőből fejlődött ki. (?)
A wikipedia szerint a keiki egy hawaii szó, jelentése baba, gyermek, legpontosabban "a kicsi". A növényeknél arra az utódnövényre használják ezt a kifejezést, amely aszexuálisan, ivartalanul fejlődött ki. Magyarul: beporzás nélkül jönnek létre utódok - a phalaenopsis esetében a virágszáron lévő alvórügyekből. Mivel nem keveredett más növénnyel, a kis keiki klónja, azaz pontos genetikai mása az anyanövénynek.
Hogy az én nem száron fejlődött kicsikéim pontos másai lesznek-e a nagy phalaenopsisnak, néhány év múlva kiderül. :)))


a "nagy" virága

2009. október 11., vasárnap

Dendrobium - ismét

Talán emlékeztek, nemrég vásároltam három virágzó orchideát. Kettő azóta elvirágzott és szépen növeszteni kezdték az új hajtásaikat, ez a dendrobium azonban azóta is pompázik.



A növényválasztásban a növény egészségén, gyökerei, hajtásai állapotán kívül ez esetben az is segített, hogy két új virágszár is növekedett éppen rajta. Azóta ezek kifejlődtek, már nyílnak a virágok rajta, sőt egy újabb kis virágszár is fejlődik egy másik száron.

 
A növény bal oldalán látszó szárból kinövő kis virágszár kb. 1 hónap múlva kezd majd virágozni.

A végére még egy érdekesség vele kapcsolatban. Sosem törekedtem szaporításra, bármennyire is szeretem őket, sem időm, sem helyem, sem felszereltségem nincsen arra, hogy ennyire belemerüljek az orchideatartásba. A tőosztás még hagyján, egyszerűen elvégezhető művelet és természetesen volt rá példa, hogy kisebb-nagyobb szerencsével végeztem ilyet, de a beporzás más téma. Maga a beporzás, majd az érett magok összegyűjtése nem tűnik kimondottan bonyolult feladatnak, de a magok csírázásra bírása elvileg már nem olyan egyszerű. Éppen ezért - bár utánaolvastam a módszernek -, nem is foglalkoztat a kérdés.


  A két új virágszár egymás mellett fejlődtek ki. Már egy ideje nyílnak, ha ebben a tempóban folytatják, sokáig fognak még virágozni. :)

A nyár folyamán többször permeteztük a növényeket, a "vegyvédelmi munkákat" :) mindig szabad levegőn végezzük. Ez nálam elég körülményes munkafolyamat, ugyanis rendszerint az összes orchideát kihordom ilyenkor a teraszra, majd a nap végén vissza. A nyár vége felé kellemes meleg, lágyan fújdogáló szellő és a tuják körül lebzselő darazsak társaságában töltötték az időt kint a virágok. :)) Hogy a szél, a darazsak, a legyek vagy esetleg erre tévedő pillangó volt-e az oka, de az egyik virágom most így fest:


A bal oldali kép akkor készült, amikor megtettem a nagy felfedezést (10 napja), a jobb oldali tegnapi fotó.

Sejtésem szerint ez egy megtermékenyített virág, és a képek tanulsága szerint "valami készül odabent". Hogy lesz-e belőle valami, egyáltalán valóban egy megtermékenyített virág-e, azt nem tudom, de ha máskor nem, kb. fél év múlva kiderül. :))

2009. szeptember 20., vasárnap

Beallara 'Eurostar'

Ezt az orchideámat anno zsákbamacskaként vásároltam, ráadásul az eladó sem tudott sokat mondani róla azon túl, hogy miltonia. Aztán amikor tavaly decemberben először hozott virágot nálam - éppen akkor, amikor a kisebbik lánykám született :) - persze kiderült, hogy nem is miltonia, bár "némi" köze azért van hozzá. (Többek között ez is szép az orchideákban, a sok-sok keresztezés után ember legyen a talpán, aki kitalálja, ki kivel van... :)) )


Beallara: Brassia x Cochlioda x Miltonia x Odontoglossum


30 nap alatt kibontotta szirmait az első virág

Most virágzik másodszorra nálam, jól mutatnak együtt nemrégiben vásárolt testvérkéjével. :) A fotózás kedvéért ma kivittem a délutáni napsütésbe, talán így jobban látszik a képeken is, hogy milyen csodás, bársonyos, a fényben finoman megcsillanó szirmai vannak.